Rólunk

RÓLUNK:

Nevünket - a földrajzi elhelyezkedésünk okán - a Duna bajai mellékágától, Sugovicától kölcsönöztük, mely elnevezés a szerelmes leány, Súgó Vica balladájához kötődik. Van azonban egy kulturális magyarázata is a Sugovica szónak, ez pedig az, hogy a régi időkben a vízre jártak le az itt lakó sokacok és bunyevácok mosni, mitől is a víz koszos lett, ez horvátul annyit jelentett: "šugava voda" (azaz zavaros víz). E szavak összeolvadásából maradhatott meg a Sugovica elnevezés. Bárhogy is legyen, e név örök...

Egyenesen a halászlé fővárosából, foltból, cérnával varrt barátságok körét találod...

2012. november 27., kedd

                       Vasárnap mackók születtek


A mackókészítő tanfolyam pont olyan szívmelengető és barátságos volt mint gyermekkorunk ölelgetni való kis barátai.


Mara nagy türelemmel és szeretettel vezetett be bennünket a macivarrás történetébe. Megtudtunk, hogy ez a természetben félelmetes vadállat hogyan lett gyermekek pajtása, alvótársa. Roosevelt elnök egy vadászat alkalmával nem volt hajlandó lelőni egy fához kötözött medvebocsot. A történet újságokban is megjelent és ennek hatására készültek az első játékok.


Csapatunk igen ügyes és lelkes tagokból áll, túl vagyunk már néhány kihíváson, de azt hiszem nem csak saját nevemben beszélek amikor azt mondom, voltak pillanatok amikor lehetetlennek tűnt, hogy az apró darabokból valaha is medve lesz.


De amint látjuk végül a macik -igaz legtöbbjük ruha nélkül- de elkészültek.


Sokat gondoltam a varrógépemre, miközben kézzel varrtam össze a darabokat, de Mara megnyugtatott, ezt csak kézzel érdemes varrni, így lesz szép és egyedi. Alig vártuk, hogy végre kitömhessük az apró karokat, lábakat és egyben láthassuk a művet.
Nem is gondoltuk mennyi apró fogás kell még mire macink szeme, orra, füle a helyére kerül...
Sokat nevettünk még rendezgettük a szemeket, füleket, szegény pára néha egérre, néha vakondra emlékeztetett de végül mindenki egy helyes mackógyereket vitt haza, amihez stílszerűen születési anyakönyvi kivonat is járt. 
KÖSZÖNJÜK MARA!


Gál Hajnalka

2012. november 19., hétfő

                        Legyen szebb a karácsony


Közeledik az év vége, sok program és alkotás van a hátunk mögött de mielőtt mindenki a karácsonyfa mellé ülne még egy akció vár ránk.
December 9-én jótékonysági alkotónapot tartunk.
Az apropót a Waiblingeni kirándulásunk adta amikor sok más egyéb mellett szembesültünk azzal milyen helyzetben van a Vöröskereszt nálunk szemben testvérvárosunk ugyanezen szervezetével szemben.

Az alkotónap keretében várunk mindenkit aki szeretne segíteni úgy hogy közben apró ötleteket kap a karácsonyi készülődéshez.
Kis csapatunk már összeállította a mutatós de egyszerűen elkészíthető díszeket amelyek rövid idő alatt megvarrhatóak.
Cserébe a Vöröskereszt részére  tartós élelmiszert kérünk. Minden adományért tombolajegy jár a tombolanyereményeket a Sugovica foltkör biztosítja.

Hisszük hogy a sok kicsi tényleg sokra megy, és mosolyt csalhatunk a nehéz körülmények között élők arcára egy kis odafigyeléssel és jószándékkal.

A Vöröskereszt sok feladata közül talán a legismertebb a véradás. Következzen csoportunk vezetője akinek kijár a hónap hősnője cím :-)


Gál Hajnalka

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...