Rólunk

RÓLUNK:

Nevünket - a földrajzi elhelyezkedésünk okán - a Duna bajai mellékágától, Sugovicától kölcsönöztük, mely elnevezés a szerelmes leány, Súgó Vica balladájához kötődik. Van azonban egy kulturális magyarázata is a Sugovica szónak, ez pedig az, hogy a régi időkben a vízre jártak le az itt lakó sokacok és bunyevácok mosni, mitől is a víz koszos lett, ez horvátul annyit jelentett: "šugava voda" (azaz zavaros víz). E szavak összeolvadásából maradhatott meg a Sugovica elnevezés. Bárhogy is legyen, e név örök...

Egyenesen a halászlé fővárosából, foltból, cérnával varrt barátságok körét találod...

2014. november 29., szombat

A CD-s katedrál

Üdvözöllek Benneteket!

Az aktuális keddi összejövetelünkön Csillától tanulhattuk meg a CD-s katedrál-technika alapjait.
Csilla nagyon felkészült, a fényképezésben férje segédkezett, íme az eredmény:

 A technikát idén szeptemberben Csanádon tanultuk Marika mamától.
Csilla előadása erre épült, és ezt egészítette ki érthető magyarázatával a sűrű cikk-cakk öltés alkalmazásával, melyet nagy posztereken illusztrálva magyarázott el nekünk.
 Kész munkákat is hozott, hogy  a gyakorlatban is láthassuk a technikát.
 Hogyan is kell kivágni a szépen körbevarrt lyukakat - ezt is megtudhattuk Csillától.
Csilla minden kérdésre szívesen válaszolt

Hangulat van, zajlik az élet

Szőkéné Zsuzsi alkotása

Hullanak a hópelyhek, szebbnél-szebbek....

Egy a zöld fenyőre hullott.....
Legközelebb a csoportunk karácsonyra készülődik majd, reméljük, a hangulat ismét jó lesz!
Szeretettel és a csoport nevében bejegyezte:
Andrási Rita

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...