Rólunk

RÓLUNK:

Nevünket - a földrajzi elhelyezkedésünk okán - a Duna bajai mellékágától, Sugovicától kölcsönöztük, mely elnevezés a szerelmes leány, Súgó Vica balladájához kötődik. Van azonban egy kulturális magyarázata is a Sugovica szónak, ez pedig az, hogy a régi időkben a vízre jártak le az itt lakó sokacok és bunyevácok mosni, mitől is a víz koszos lett, ez horvátul annyit jelentett: "šugava voda" (azaz zavaros víz). E szavak összeolvadásából maradhatott meg a Sugovica elnevezés. Bárhogy is legyen, e név örök...

Egyenesen a halászlé fővárosából, foltból, cérnával varrt barátságok körét találod...

2016. június 6., hétfő

Mázai kirándulás

Sziasztok!

Megosztom veletek tagjaink élménybeszámolóját a mázai varrós napról, olvassátok szeretettel!

Kovács Ilon beszámolója:



Amikor Ancsa, a mázai foltvarró csoport vezetője még április végén, Kecskeméten a kezembe nyomta a mázai meghívót, tudtam, hogy elmegyek.
Így volt ezzel a Foltkör néhány tagja is, hiszen négy kocsival mentünk.
Gyönyörű utunk volt, így június elején nagyon szép a határ, és az alföldi emberek –
mint amilyenek mi vagyunk – a baranyai dombokat is hegyeknek látjuk.
Kis naivak, azt hittük korán megyünk. Amikor beérünk az utcába, akkor láttuk, hogy már
parkolóhely sincs, remek Polgárőrök segítették a közlekedést.
A Művelődési Ház előtt kígyózott a sor, mindenki bebocsájtásra várt. Hiába, a regisztrációt
komolyan kellet venni. Kis meglepetéssel mehettünk tovább.


... és már néztünk befelé, mit is látunk?
Láttunk: méterárut, gyönyörű modern, és hagyományos foltvarrós könyveket. Itt voltak a
Varrógépcentrumosok is. Azt sem tudtuk merre menjünk (pénztárcánkat egy kicsit laposabban
hoztuk haza, de ez mindig így szokott lenni).
Gyorsan megszabadultunk a csomagjainktól és mindenki elindult az általa fontosnak tartott
irányba.
Nagy örömömre Ancsával már hamar összefutottam, egy igen rövid üdvözlés után, már
szaladt is tovább intézkedni...
A mázai foltvarró Lányok valamit nagyon tudnak, én úgy éreztem, hogy adni, azt tudnak.
A falakat két oldalt táskák, terítők, takarók és egyéb szépségek foglalták el. Minden táskában
ott volt a szabásminta. Ki lehetett venni, lemásolni, és utána visszarakni. Otthon aztán lehet
varrni, és mutatni a többieknek. Mi is ezt tettük.
Három helyen lehetett apróságokat varrni, aminek a technikai részét meg is mutatták.
Nem tartozna a beszámolóhoz, ha nem említeném meg a bőséges svédasztalt. Annyiféle finomság volt, mint egy színes, nagymama virágoskertje mintájú terítő. Csemegéztünk is mindenből.
Találkoztunk több olyan foltvarrós társsal, akiket foltvarrós napokon, vagy foltvarrós
táborban ismertünk meg. Jóleső érzés volt, amikor egy ismerős váratlanul elém állt, vagy
örömmel üdvözölt. A beszélgetést ott folytattunk, ahol hónapokkal ezelőtt abbahagytuk.
No és a tombola! Könnyen elhoztuk, mert közülünk senki nem nyert, de legalább a sok-sok
nyereményt „ötletszerzés” célzattal alaposan szemügyre vehettük.
Ha jó az információm 230-an lehettünk. Ez igen komoly létszám, a helyiek örülhettek neki,
hogy ilyen népszerűek. Remekül megrendezték a találkozót.
Köszönet a meghívásért, nagyon jól éreztük magunkat.

Poppné Zsuzsi beszámolója:
 
Néhányan június 4-én szombaton Mázára utaztunk foltvarrós napra. Már az utazás is jó hangulatban telt. Nagyon szép tájon (tolnai dombságon) keresztül értük el úticélunkat Mázát. A fogadtatás és a vendéglátás egyszerűen kifogástalan és mennyei volt. Nagyon kitettek magukért a vendéglátók, amiért köszönet illeti Őket. A kiállításukon gyönyörű munkákat csodálhattunk meg. Lehetőségünk volt anyag és varrós kellékek vásárlására. Mindenki kiélhette magát, kedvére válogathatott az anyagok között. Sári Magdinak igaza volt, ide vastag pénztárcával kell jönni. Néhány mintával ötlettel gazdagabban értünk haza. Kellemes napot töltöttünk együtt.

Kedden találkozunk! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...